Miről álmodik a karaktered?

Ezt a kérdést váratlanul tette fel nekem Tomi barátunk egy ynevi mesében. Döbbenetesen gyorsan elmélyítette vele a hősöm átélését. Tomi nem ez a fajta, aki pszichológiáról olvas. Egyszerűen ráérzett, hogy van ott valami titokzatosan izgalmas és mélyen igaz az álom függönye mögött. Először vonakodva, de aztán nekilendülve meséltem a karakterem álmát úgy, ahogy szerintem az álmok üzennek: egymásba folyó képekkel, szabadon kezelve tér, idő, fizika és logika törvényeit. Emlékszem az elgondolkodó csendre, ahogy mindenki figyelve hallgatott. Két perc alatt spontán módon többet tudtam és mutattam meg a hősöm aktuális kihíváshoz, a társakhoz és önmagához fűződő viszonyáról, mint amit egy többoldalas novellával vagy sok órányi játékkal elmondhattam volna. Én, a játékos a karakteremről? Látszólag…, vagy részben. 

 A hősöm maszkja mögé bújva az álom őszinteségével, beszédes szimbólumokkal meséltem arról, hogyan élem meg a kalandot és a csapatot. Álom volt ez az álomban, hiszen a szerepjáték már önmagában közös, éber történetálmodás, amelyben ösztönös ábrándoktól hajtva, de az irányítást megtartva alakítjuk hőseink sorsát. És mégsem jutna eszembe terápiás céllal karaktert választani, vagy a barátaimnak ilyen irányultsággal mesélni. Mégis öntudatlanul – minden bizonnyal – megtettem már jó párszor. Pályakezdő koromban ragaszkodtam a fejvadász karakteremhez, ami alighanem a profivá válás iránti törekvésem kiélése volt. A karrierváltásaimmal egybeesnek bátor, különc karaktereim. Visszagondolva látom, milyen gyakran jelenítettük meg szakmai és olykor talán családi vágyainkat, illetve konfliktusainkat a közösen mesélt kalandokban. De továbbra is tartom, hogy ilyesmikről ráérünk utólag elmélkedni, mert játék közben megölné az átélést, kivetne az álomból. Számomra Tomi kérdése tökéletesen példázza, hogyan érdemes a történetben a karakter – és benne magunk – lelkiállapotával foglalkozni. Vajon milyen további kérdésekkel, szituációkkal tehető frappánsan megmutathatóvá a karakterek belső világa? Te milyen megoldással találkoztál? Hogyan hatott rád?

Ha ez érdekes beszélgetést indíthat el más fórumon vagy csoportban, küldd át oda!

Shopping Cart
Scroll to Top