Hogy egy mondatban válaszoljak: Azért, mert meggyőződésem, hogy azoktól tanulunk igazán, akik valamit másképp oldanak meg, mint mi.
Egy kicsit bővebben:
A szerepjáték lényege független attól, hogy személyesen vagy online, milyen stílusban és rendszerrel játszunk: megszemélyesítünk egy karaktert, együtt küzdve hátborzongató kalandokat élünk át, hőssé válunk. Eddig nincs különbség, nincs „másképp”. Eközben, ahogy a sikerfilmek, úgy a jó szerepjáték sztorik is ősi történetmintákat használnak. Ez is azonos, ez se „másképp”. Míg a filmrendezők ezt tanulják és tudatosan teszik, addig a szerepjátékozók nagyrészt ösztönösen követik a beléjük szivárgó példákat. Ez is aznosság.
A különbség csupán annyi, hogy úgy alakult, hogy a barátaimmal valamelyest tudatosak lettünk a mintázatokkal kapcsolatban. Valószínűleg azért, mert régóta együtt játszunk, és hogy ne váljon unalmassá, gyakran váltunk zsánert, sztorivonalat, karaktereket, kísérletezünk a szabályokkal, és néha utánaolvasunk a dolgoknak. A leszűrt tanulságok visszahatnak a játékra és a barátságra, és szerintem hasznos megosztani őket.
Végeredményben a közös alapok, a lényegi azonosságok és a csoportjainkban kifejlődő egyedi praktikák miatt tudunk egymástól tanulni.
